Skip to main content

Antropozófus gyógyászat

Ilyés Alexandra

 

Szakterület Terapeuta, a 2013-2016 AMA-képzés volt hallgatója. Kineziológiai konzultáció, Biográfiai munka segítése, Belső Gyermek fejlesztése és integrálása, Gyermekkori nehézségek feltárása és harmonizálása
Működés helyszíne Győr
E-mail Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Bemutatkozás

A Pécsi Tudományegyetemen végeztem Humánszervező szakon. Már előtte, a főiskolai évek alatt tagja voltam egy tanulócsoportnak, ahol antropozófiai témájú előadásokat, könyveket dolgoztunk fel. Elhivatottságom az emberi élet, az emberi fejlődés iránt talán itt alapozódott meg. A gyógyítás, öngyógyítás mint igény, csak az egyetem utáni években fogalmazódott meg bennem. Ezért az elkövetkező időszakban számos alternatív gyógymóddal, terápiás módszerrel és önkezelő eljárással ismerkedtem meg. Elsajátítottam a kineziológia módszertanát, tanultam energiagyógyászatot, részt vettem a germán medicina képzésein, ill egyéb ismereteket nyújtó tanfolyamokon. Emellett elvégeztem az antropozófus gyógyászati képzést is. Az elmúlt pár évben figyelmem egyre inkább a gyermekre, a gyermek lelki fejlődésére, a gyermek és a család kapcsolatrendszerére irányult. Előadások és önismereti tréningek keretében mutattam be, milyen sérülékenyek vagyunk gyermekként a szüleinkkel és a környezetünkkel szemben, milyen kihatással lehet az ebből fakadó bántalmazás és mulasztás felnőtt életünkben. Jelenlegi tevékenységemben szilárd alapot az antropozófiai szemléletű megközelítés nyújtja. Átfogó és precíz kísérést biztosít mindenkinek, kortól és nemtől függetlenül. Emellett mindig csodálattal tölt el, ahogy megpillantom a közös munka során az életéből kibontakozó, tapasztaló, gyógyuló Embert. 

Elképzelhető, hogy némely elérhetőség (telefonszám, e-mail cím)aktualitását veszti, és a kollégák (még)nem jelezték nekünk a változást.
A hibákért, pontatlanságokért nem vállalunk felelősséget, viszont megköszönjük, ha nekünk megírják, így közvetlenül tudomást szerzünk ezekről, és mielőbb ki tudjuk javítani.